Dr. Réczi László birkózó olimpikon

Dr. Réczi László (1947-) gyermekkorában asztaliteniszezett és csak későbbi tanulmányai során ismerkedett meg a birkózással. 1962-1980-ig volt a Kiskunfélegyházi Vasas versenyzője. Háromszoros magyar bajnok 62 kilogrammos súlycsoportban. Huszonnégy évesen lett a magyar válogatott tagja, s tizenkilenc alkalommal szerepelt nemzetközi versenyen. A hetvenes években hatszor is felállhatott a dobogóra birkózó világversenyeken, ebből négyszer világbajnokságon.

Olimpiai szereplései: 1972. München 10. hely, 1976. Montreal 3. hely. 1977-ben Göteborgban megszerezte a világbajnoki aranyat is.

A versenyeken mindvégig kötöttfogásban, a 62 kg-os súlycsoportban szerepelt. Kiskunfélegyházán él és ügyvédként dolgozik, ám praxisa mellett vállalkozóként és helyi politikusként is jól ismeri városa.

Galéria:
10 ok, amiért érdemes Kiskunfélegyházára látogatni
1. megismerheti Kiskunfélegyháza különleges szecessziós építészetét

2. egyedülálló börtönmúzeumban kutathatja a betyárok és pandúrok legendáját

3. ízletes alföldi ételeket kóstolhat a város éttermeiben

4. igénybe veheti a fürdő gyógyvizes szolgáltatásait, relaxálhat, gyógyulhat

5. kellemesen töltheti idejét a város cukrászdáiban, kávézóiban

6. a különös hangulatú színpompás piacon vásárolhat mely oly nagy hatást tett művészeinkre

7. kellemes sétát tehet a ligetes főutcán az árnyas platánsor alatt

8. hagyományőrző, kulturális fesztiválokon szórakozhat családjával, barátaival

9. megismerkedhet Petőfi és Móra emlékeivel

10. megtapasztalhatja a félegyháziak vendégszeretetét
Elérhetőség
TOURINFORM IRODA

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. (Városháza bejárata mellett)
Telefon: (+36 76) 562-039
E-mail: kiskunfelegyhaza@tourinform.hu
Facebook: Tourinform Kiskunfélegyháza
NYITVA TARTÁS:
hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
View My Stats