Szűcs Csaba atléta olimpikon

Szűcs Csaba (1965-) Kiskunfélegyházára iskolás évei alatt sokszor futva járt be edzésre a városhoz közeli otthonukból. 1975-ben kezdett el atletizálni. Ifjú korában a 3000 m-es akadályfutás volt a fő száma. Később középtávon versenyzett, majd kipróbálta a maratoni távot, ahol élete első versenyén magyar bajnoki címet szerzett. Számos versenyen vett részt, köztük az 1990-es Atlétikai Európa-bajnokságon Splitben.

1992-ben képviselte hazánkat a barcelonai olimpián.

Sajnos a versenyt sérülés miatt 10 km után fel kellett adnia. Az 1993-as párizsi maratoni versenyen újabb magyar csúcsot ért el, melyet azóta sem sikerült megközelítenie magyar versenyzőnek. Aktív versenyévei után is megtartotta kapcsolatát a sporttal, rendszeresen edz és edzőként dolgozik.

Galéria:
10 ok, amiért érdemes Kiskunfélegyházára látogatni
1. megismerheti Kiskunfélegyháza különleges szecessziós építészetét

2. egyedülálló börtönmúzeumban kutathatja a betyárok és pandúrok legendáját

3. ízletes alföldi ételeket kóstolhat a város éttermeiben

4. igénybe veheti a fürdő gyógyvizes szolgáltatásait, relaxálhat, gyógyulhat

5. kellemesen töltheti idejét a város cukrászdáiban, kávézóiban

6. a különös hangulatú színpompás piacon vásárolhat mely oly nagy hatást tett művészeinkre

7. kellemes sétát tehet a ligetes főutcán az árnyas platánsor alatt

8. hagyományőrző, kulturális fesztiválokon szórakozhat családjával, barátaival

9. megismerkedhet Petőfi és Móra emlékeivel

10. megtapasztalhatja a félegyháziak vendégszeretetét
Elérhetőség
TOURINFORM IRODA

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. (Városháza bejárata mellett)
Telefon: (+36 76) 562-039
E-mail: kiskunfelegyhaza@tourinform.hu
Facebook: Tourinform Kiskunfélegyháza
NYITVA TARTÁS:
hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
View My Stats