Szántó Piroska festőművész és a Bálám szamara írása

Szántó Piroska (1913-1998) festő, grafikus, író, kiváló és érdemes művész elemi és középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán végezte. Iparművészeti Főiskolán tanult grafikát, de egy év után átiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahonnan baloldali politikai tevékenysége miatt kizárták. Ezt követően magániskolában, képzőművész csoportokban csiszolta tudását. Korai stílusára jellemző az expresszív kifejezésmód, majd a 40-es évek elejétől szürrealisztikus vonások jelennek meg művészetében.

A természettel kialakított bensőséges kapcsolat mindvégig művészetének egyik alapvető jellemzője maradt.

Az 50-es években irodalmi művek illusztrálása jelentett megélhetést számára. Művészetébe mélyen beépült a népi hagyományok tisztelete és szimbólumvilága. A 70-es években indított Szerelmesek című sorozata pályájának egyfajta összegzése. Kiemelkedő jelentőségű a Bálám szamara című önéletrajzi írása, melyben sok félegyházi emlék elevenedik meg. 1982-ben megjelent könyvét önmaga illusztrálta.

Megyei érték a Bács-Kiskun Megyei Értéktárban.

Galéria:
10 ok, amiért érdemes Kiskunfélegyházára látogatni
1. megismerheti Kiskunfélegyháza különleges szecessziós építészetét

2. egyedülálló börtönmúzeumban kutathatja a betyárok és pandúrok legendáját

3. ízletes alföldi ételeket kóstolhat a város éttermeiben

4. igénybe veheti a fürdő gyógyvizes szolgáltatásait, relaxálhat, gyógyulhat

5. kellemesen töltheti idejét a város cukrászdáiban, kávézóiban

6. a különös hangulatú színpompás piacon vásárolhat mely oly nagy hatást tett művészeinkre

7. kellemes sétát tehet a ligetes főutcán az árnyas platánsor alatt

8. hagyományőrző, kulturális fesztiválokon szórakozhat családjával, barátaival

9. megismerkedhet Petőfi és Móra emlékeivel

10. megtapasztalhatja a félegyháziak vendégszeretetét
Elérhetőség
TOURINFORM IRODA

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. (Városháza bejárata mellett)
Telefon: (+36 76) 562-039
E-mail: kiskunfelegyhaza@tourinform.hu
Facebook: Tourinform Kiskunfélegyháza
NYITVA TARTÁS:
hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
View My Stats