Kalmár-kápolna

Kalmár József - egykori kiskun kapitány - és felesége, Fazekas Anna gyermekeik korai halála után örökösök nélkül maradtak.

A házaspár úgy határozott, hogy építtetnek egy kápolnát, „melynek puszta szemlélete is az Istenségre emlékeztet…”

A kápolnát saját birtokukon tervezték felépíteni, de Félegyháza polgárainak kérésére a városközpontban épült fel. A díszes kiskápolna eklektikus stílusban készült. 1876-ban szentelték fel a Szentháromság tiszteletére. A kápolna berendezési tárgyai közül kiemelkedik a Than Mór által festett Szentháromság oltárkép, valamint a carrarai márványból faragott Szeplőtelen fogantatás-szobor. Kalmárné a lakosság ivóvízellátásának javítására kápolnája elé díszes artézi kutat fúratott. A nevezetes angyalos kút 1897-ben készült el. Végakaratuknak megfelelően, a kápolna kriptájában nyugszik Kalmár József, felesége és két fiuk is.

Galéria:
10 ok, amiért érdemes Kiskunfélegyházára látogatni
1. megismerheti Kiskunfélegyháza különleges szecessziós építészetét

2. egyedülálló börtönmúzeumban kutathatja a betyárok és pandúrok legendáját

3. ízletes alföldi ételeket kóstolhat a város éttermeiben

4. igénybe veheti a fürdő gyógyvizes szolgáltatásait, relaxálhat, gyógyulhat

5. kellemesen töltheti idejét a város cukrászdáiban, kávézóiban

6. a különös hangulatú színpompás piacon vásárolhat mely oly nagy hatást tett művészeinkre

7. kellemes sétát tehet a ligetes főutcán az árnyas platánsor alatt

8. hagyományőrző, kulturális fesztiválokon szórakozhat családjával, barátaival

9. megismerkedhet Petőfi és Móra emlékeivel

10. megtapasztalhatja a félegyháziak vendégszeretetét
Elérhetőség
TOURINFORM IRODA

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. (Városháza bejárata mellett)
Telefon: (+36 76) 562-039
E-mail: kiskunfelegyhaza@tourinform.hu
Facebook: Tourinform Kiskunfélegyháza
NYITVA TARTÁS:
hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
View My Stats