Kiskun Kerületi Székház ~ Kiskun Múzeum

Mária Terézia királynő 1753-ban a református Halasról Félegyházára helyezte át a Kiskun Kerület központját, bíróságát és börtönét. A kerületi ház 1774-ben épült, mely 1793-ban leégett és rá egy évre a nyolc kiskun település összefogásával emeletráépítéssel megújult. A barokk stílusú épületegyüttes fő épülete a hivatalnak adott otthont, az udvar közepén álló tömlöcben pedig a kerület rabjait őrizték.

Az egykori Kiskun Kapitányság Székháza 1942-ben a Kiskun Múzeum otthona lett.

A II. világháború idején hadikórház, később szolgálati lakásoknak, városi bérlakásoknak lett kialakítva. A 60-as évektől már az egész épületben a Kiskun Múzeum gyűjteményei és kiállításai kaptak végleges helyet. A múzeumban régészeti, néprajzi, történeti, képzőművészeti és időszaki kiállítás található. A hajdani börtönépületben ma büntetéstörténeti kiállítás van, az udvaron áll a Pajkos-Szabó féle szélmalom.

Megyei érték a Bács-Kiskun Megyei Értéktárban.

Galéria:
10 ok, amiért érdemes Kiskunfélegyházára látogatni
1. megismerheti Kiskunfélegyháza különleges szecessziós építészetét

2. egyedülálló börtönmúzeumban kutathatja a betyárok és pandúrok legendáját

3. ízletes alföldi ételeket kóstolhat a város éttermeiben

4. igénybe veheti a fürdő gyógyvizes szolgáltatásait, relaxálhat, gyógyulhat

5. kellemesen töltheti idejét a város cukrászdáiban, kávézóiban

6. a különös hangulatú színpompás piacon vásárolhat mely oly nagy hatást tett művészeinkre

7. kellemes sétát tehet a ligetes főutcán az árnyas platánsor alatt

8. hagyományőrző, kulturális fesztiválokon szórakozhat családjával, barátaival

9. megismerkedhet Petőfi és Móra emlékeivel

10. megtapasztalhatja a félegyháziak vendégszeretetét
Elérhetőség
TOURINFORM IRODA

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. (Városháza bejárata mellett)
Telefon: (+36 76) 562-039
E-mail: kiskunfelegyhaza@tourinform.hu
Facebook: Tourinform Kiskunfélegyháza
NYITVA TARTÁS:
hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
View My Stats